DC Shoes | Hírek

BASTIEN SALABANZI A STREET LEAGUE-BEN

A Street League EU selejtezőjén látott elképesztő teljesítménye után a francia fenegyerek, Bastien Salabanzi csatlakozhat a versenysorozat 24 meghívottja közé.

Salabanzi a maga 26 évével a gördeszkázás igazi veteránjának számít, hiszen a Toulon-i srác egy helyi skateshop támogatásával már 9 évesen bekerült a körforgásba, majd 11 évesen egy Marseille-i győzelem után a tengerentúli gördeszkázásba is belekóstolhatott. Karrierje meseszerűen alakult, mivel szinte minden rangosabb európai versenyen sikerült diadalt aratnia. 15 évesen a Mystic Skate Cup-on, majd egy évre rá a Dortmund-i Világkupán is a dobogó legfelső fokára állhatott. Ezidőtájt robbant be a Flip “Sorry” című videója, ami Bastien számára kinyitotta a kapukat. Azonban az út onnan két irányba vezetett, és ő sajnos nem a jobbikat választotta. A hirtelen jött sikert nem tudta kellően feldolgozni, így annak rendje és módja szerint elindult a züllés lejtőjén. Ezt pedig már a szponzorai sem tudták tovább tolerálni, ezért Salabanzi hamarosan parkolópályára került. Miután minden szponzora megvált tőle, 2006-ban visszatért Franciaországba és a Jart Skateboards támogatásával elkezdte újraépíteni a karrierjét. Két év múlva a Metz-ben tartott Globe rendezvényen a jelenlévők már újra láthattak valamit az egykori Salabanziból, majd 2010-ben a Maloof Money cup-on a profik között a negyedik helyen végzett. És most szintén két év elteltével kétség kívül állithatjuk, hogy Salabanzi visszatért. Íme a győztes videója:

2012/05/17 18:30:35

Kevencek/Megosztás

... A STREET LEAGUE   Az idei lesz a harmadik szezonja a világ legnagyobb gördeszkás versenysorozatának, melyen ezúttal is korunk 24 top utcai deszkása áll rajthoz. » tovább

De akár úgy is fogalmazhatnék, hogy ALL IN! A Street Leauge versenysorozatába való bejutá- sával Matt Miller megkapta a “tollat” ahhoz, hogy beírhassa magát a világ legjobb ... » tovább

... Demolition Part video   Miután Ryan “Biz” Jordan letette a voksát a freecoaster mellett, új távlatok nyíltak a biciklizési stílusában, mondhatni hogy az öreg (31) ismét reneszánszát éli. » tovább

... bemutatja: Matt Whyatt   Matt Whyatt neve leginkább a Nitro Circus turnéja alkalmával épült be a köztudatba, ezen belül is a Giga Ramp-en beadott dupla előreszaltóján hüledezett mindenki. » tovább

Április 24-től kezdetét veszi a szavazás, melyben 14 európai deszkás közül valakit bejuttathat- tok a Street League idei évadjába. » tovább

... Way életéből   Danny Way egész estés dokumentumfilmjének (Waiting For Lightning) Los Angeles-i premier- jén a sportolók mellett, a zenész és -színész világból ismert emberek is tiszteletüket tették. Most a film ... » tovább

... Kell ennél több?   Colin McKay padawanja, a 12 éves malibui (CA) Tom Schaar, a világon elsőként landolta be az 1080-at! » tovább

... MILLERRE!   Öt hely még nyitott a 2012-es Street League résztvevői között. Most itt a lehetőség, hogy Matt Miller-t bejuttassátok az év legnagyobb deszkás megmozdulásába. » tovább

... Highlights   Az elmúlt hétvégén a BMX-es világ Simple Session lázban égett, hála az élő közvetítésnek, amely során szemtanúi lehettünk ennek az őrületnek! » tovább

... két keréken   Közel fél éves kihagyás után Kelly Bolton újra bringára ült, melyet egy laza kis ledge session- nel a tudomásunkra is adott. » tovább
ARCHÍV:0102 03 04 05 of 19




HA WES KREMER-NEK MEGFELEL A TONIK S, AKKOR NEKED IS! HA VALAMIT, HÁT EZT NEM LEHET KIHAGYNI! 8 kÜLÖNBÖZŐ SZÍNBEN A DC FLASH TX: 14 990 FT! TÖBB MINT 110 FÉLE PÓLÓ ÉS PULCSI VÁR BENNETEKET A DC TAVASZI KÍNÁLATÁBÓL! DC AT WORK CHINOS.  FIGYELJÉTEK FOLYAMATOSAN BŐVÜLŐ NADRÁG KOLLEKCIÓNKAT! LIMITÁLT DARABSZÁMBAN KAPHATÓ CHRIS COLE SIGNATURE MODELJE, A COLE LITE SSE DC BRISTOL: EGY KÜLÖNÖSEN KIEMELT MODEL A NŐI TAVASZI KOLLEKCIÓBÓL! A TAVASZ ELSŐ FUVALLATAKÉNT ITT A DC  LEGÚJABB NŐI KOLLEKCIÓJA MEGÉRKEZETT A BERRICS x DC SPECIAL EDITION CIPŐJE: THE FIX S BMX-ESEK FIGYLEM! A "GRAMMVADÁSZATOT" A CIPŐKNÉL FOLYTATJUK: SPARTAN LITE ÍME TRAVIS PASTRANA PRO MODELLJE: DC ALIBI